A koksz egyszerre lehet olcsó és minőségi.

Szponzorált tartalom

Koksz

Koksz

A Tüzelőanyag.hu immár 10 éve foglalkozik jó minőségű koksz kereskedelmével. (Sőt, nem csak koksszal, de egyéb tüzelőanyagok kis- és nagykereskedelmével is, melyekről részletes listát honlapunkon találhat az érdeklődő!) A koksz ár esetben egyenesen a bányákból kerül leszállításra, így a vevő rögvest lengyel és cseh szénbányákból fogja kapni a kokszot, ha azt tőlünk rendeli meg. Mivel közvetlenül a bányákból hozzuk el a kokszot, s nincs semmilyen harmadik fél közbeiktatva, aki még rátenné a maga hasznát a termékre, így nagyon kedvező áron tudjuk adni a kokszot annak, aki tőlünk szerzi be a neki kellő mennyiséget. Széles választékkal is rendelkezünk, nem csak jó árazással! Tudunk öntödei kokszot, háztartási kokszot, koksz diót és kovács kokszot is prezentálni – mindet a megrendelő igénye szerint! Ahogy már említettük: kis- és nagykereskedelemmel egyaránt fogalkozunk. A kettő közötti leglényegesebb eltérést az 24 tonna feletti behozatal esetén jelentkező egyedi, kedvező ár fogja jelenteni. Persze annak sem kell megijednie, aki ez alatt a mennyiség alatt rendel, hiszen velünk még így is messzemenőkig jól fog járni minden egyes vásárló! A 200 ezer mázsa felett leszállított szénmennyiség nem hazudik!