Az agglomerát az egyik legelegánsabb kőzet!

agglomerát

agglomerát

Aki járt már komoly, nemzetközi jelentőségű múzeumban, az tudja, hogy egy ilyen (legtöbbször) közintézmény megjelenése általában az antik építészeti megoldásokra hajaz – s hogy a járólapok többsége ezekben az épületekben mind márványból van. Ennek az az egészen egyszerű oka, hogy a márvány egyrészt rendkívül ellenálló kőzet, másrészt pedig minden térnek egyedülálló, exkluzív, pompázatos megjelenést biztosít. Ugyanez igaz az agglomerát párkány esetében, ahogyan az összes márványos anyagú felületről. Évszázadok óta használják, így ha lenne bármilyen hátulütője a kőzetnek, az már kiderült volna. De nincs, így az agglomerát megmaradt klasszikus burkolóanyagnak, mely a végletekig esztétikus, és soha nem megy ki a divatból. Kialakulásában a Föld mélyén uralkodó nagy nyomás és iszonyú hőmérséklet együttesen játszott szerepet; a mélyben kikristályosodott, majd a kőzetlemezek mozgásának hatására a felszínre került ez a páratlan kőzet. A hatalmas nyomás következtében szerkezete tömörebb lett, mint a mészkőé. Amit a múzeumokban látunk, az a csillogó felület polírozás hatására tűnik elő. Mivel a márvány nagyon sokszínű és változatos megjelenésű, nincs két ugyanolyan márványtábla a világon, azonban egyes fellelő helyeken nehézkes a tömbben való bányászása. Így nem lehet belőle egybefüggő nagyobb felületeket méretezni. Viszont az agglomerát 95% márvány, a maradék rész pedig azon anyagok összessége, amelyekkel összeáll a munkalap. Az ellenállóságáról már esett szó; ám arról, hogy ennek ellenére kitűnően faragható, arról még nem. Pedig ez teszi a márványt olyan közkedveltté: hogy szépsége mellett könnyen lehet vele dolgozni is. Continue reading


Mire figyeljünk a cégértékelés során?

cégértékelés

cégértékelés

Nem minden nap ad el az ember egy teljes céget, ugyanakkor az sem túlságosan hétköznapi, hogy valaki céget vásárol. Persze mégis valahogyan a mindennapjaink részét képezik, de nem az átlag emberét. Kiemelten fontos, hogy tisztában legyen a teendőkkel, mert az eladásból nyilván a lehető legtöbbet szeretné majd kihozni! Mi az EBITDA vagy például az SDE? Ha már vásárolt vagy eladott céget, akkor biztosan találkozott ezekkel a kifejezésekkel, ha pedig még nem, akkor most vakarja a fejét. Teljesen normális reakció, hiszen a cégértékelés során kerülnek elő a fogalmak, melyeket az uzletresz.com is részletesen kifejt azoknak, akik cégeladásban érdekeltek vagy csak szimplán választ keresnek a kifejezések jelentésére. Ezek az eladó cégek értékének meghatározásánál használt mérőszámok, melyek alkalmazása csak egy kiindulópont a cégeladás, cégvásárlás során, de elengedhetetlen a cégértékelés folyamatában. Mivel részletes számításon alapulnak, így a cégek jövedelemtermelő képességeit nagyon jól megmutatja. Ehhez azonban szükség van olyan dokumentumokra, számokra, melyeket alkalmazni tudunk a számításokhoz, s melyek hitelesek. Így lehet a legpontosabb eredményt meghatározni. Az EBITDA jelentése: earnings before interest, tax, depreciation and amortisation. Magyarul: kamat, adó, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény. Mutatjuk a képletet is, amiben használjuk: EBITDA = adózás előtti eredmény + fizetett kamatok – kapott kamatok + értékcsökkenési leírás. Hol vannak az adatok ehhez? Az éves beszámolóban! Continue reading


Lassan el kellene kezdeni tervezni a nyaralásokat az évre!

balatonpro.hu

balatonpro.hu

Itt van a tél, az év vége, ilyenkor mindenki karácsonyi lázban ég, pedig akik nyáron szeretnének nyaralni menni, azok jobb, ha észbe kapnak. Sokan már ilyen korán lefoglalják a szállásokat a Balaton környékén, mert ilyenkor olcsóbb, sok helyen akciós a foglalás, így a jobb helyek hamar elfogyhatnak.

Idén nyáron mi az utolsó pillanatban csíptünk el egy 3 napos üresedést az egyik siófoki szállodában, nem akarunk megint az utolsó pillanatban kapkodni, ezért már lefoglaltuk a szállást a héten.

Már a programokat tervezem a jövőévi nyaralásra, és találtam is egy nagyszerű lehetőséget itt: balatonpro.hu. Ez a cég vitorlások bérbeadásával foglalkozik főként, és emiatt vitorlás kirándulásokat is szerveznek. Rengeteg programjuk van, ez mind a balatonpro.hu oldalon elérhető. Continue reading