Expressz kádfelújítás a szép lakásért

vízsszerelő gyorsszolgálat

vízsszerelő gyorsszolgálat

Egy esztétikus, jól felszerelt otthonba hazaérni az egyik legfelemelőbb és legkomfortosabb érzés a világon. Mi sem jobb egy hosszú nap után, mint egy, a te kedved szerint berendezett lakásba hazaérni, és befeküdni egy kád forró vízbe. Feleségemmel ezt még sosem tapasztaltuk meg. Első közös lakásunkat már évek óta újítgatjuk, rendezgetjük a saját stílusunknak megfelelően, azonban még mindig van mit finomítani pár helyen. Van egy szép nagy kádunk, ami alapvetően is a lakáshoz tartozott, azonban még sosem használtuk zuhanyzáson kívül másra, hiszen nagyon kopott és csúnya már, addig pedig még nem jutottunk el, hogy egy újat vegyünk és beszereljük, hiszen az nem kevés pénz, és nem is kis munka. Gondolkodtunk a kád felújításán is, azonban sajátkezűleg semmiképp sem szeretnék nekilátni, megfelelő szakembert pedig nehéz találni, és eddig én sem jártam még szerencsével.

A minap pont erről beszélgettem egy kedves barátommal, aki egy teljeskörű lakásfelújítás kellős közepén áll. Sokáig ő is tanácstalanul állt pár dologhoz és elintéznivalóhoz, azonban rengeteg segítséget és kontaktot kapott az elkövetkezendő munkálatok sikeres végrehajtásához. Neki is úgy ajánlották a vigazfutesszerelo24.hu oldalt, akik rengeteg szolgáltatással lehetnek a segítségedre akár felújításkor, akár pedig a mindennapokban is. Több, mint 30 éve foglalkoznak víz-, gáz-, és fűtésszereléssel, és egy folyamatosan önmagát képző, profi szakemberekből álló csapattal dolgoznak. Legyen szó kazán szerelésről, duguláselhárításról, kádfelújításról, ők garantáltan megoldanak minden problémát, sőt, még vízsszerelő gyorsszolgálat is elérhető náluk. Tulajdonképpen bármilyen probléma, vagy vészhelyzet kialakulása esetén expressz, akár egy órán belüli kiszállást vállalnak Budapesten belül, illetve Pest megye egész területén. Bármikor elérheted őket, hiszen 0-24-es ügyfélszolgálattal rendelkeznek, így biztosan nem maradsz megfelelő szakember nélkül még akkor sem, ha hirtelen üt be a baj a nap bármely pontján. Continue reading