Expressz kádfelújítás a szép lakásért

Szponzorált tartalom

vízsszerelő gyorsszolgálat

vízsszerelő gyorsszolgálat

Egy esztétikus, jól felszerelt otthonba hazaérni az egyik legfelemelőbb és legkomfortosabb érzés a világon. Mi sem jobb egy hosszú nap után, mint egy, a te kedved szerint berendezett lakásba hazaérni, és befeküdni egy kád forró vízbe. Feleségemmel ezt még sosem tapasztaltuk meg. Első közös lakásunkat már évek óta újítgatjuk, rendezgetjük a saját stílusunknak megfelelően, azonban még mindig van mit finomítani pár helyen. Van egy szép nagy kádunk, ami alapvetően is a lakáshoz tartozott, azonban még sosem használtuk zuhanyzáson kívül másra, hiszen nagyon kopott és csúnya már, addig pedig még nem jutottunk el, hogy egy újat vegyünk és beszereljük, hiszen az nem kevés pénz, és nem is kis munka. Gondolkodtunk a kád felújításán is, azonban sajátkezűleg semmiképp sem szeretnék nekilátni, megfelelő szakembert pedig nehéz találni, és eddig én sem jártam még szerencsével.

A minap pont erről beszélgettem egy kedves barátommal, aki egy teljeskörű lakásfelújítás kellős közepén áll. Sokáig ő is tanácstalanul állt pár dologhoz és elintéznivalóhoz, azonban rengeteg segítséget és kontaktot kapott az elkövetkezendő munkálatok sikeres végrehajtásához. Neki is úgy ajánlották a vigazfutesszerelo24.hu oldalt, akik rengeteg szolgáltatással lehetnek a segítségedre akár felújításkor, akár pedig a mindennapokban is. Több, mint 30 éve foglalkoznak víz-, gáz-, és fűtésszereléssel, és egy folyamatosan önmagát képző, profi szakemberekből álló csapattal dolgoznak. Legyen szó kazán szerelésről, duguláselhárításról, kádfelújításról, ők garantáltan megoldanak minden problémát, sőt, még vízsszerelő gyorsszolgálat is elérhető náluk. Tulajdonképpen bármilyen probléma, vagy vészhelyzet kialakulása esetén expressz, akár egy órán belüli kiszállást vállalnak Budapesten belül, illetve Pest megye egész területén. Bármikor elérheted őket, hiszen 0-24-es ügyfélszolgálattal rendelkeznek, így biztosan nem maradsz megfelelő szakember nélkül még akkor sem, ha hirtelen üt be a baj a nap bármely pontján.

Barátom a vízsszerelő gyorsszolgálatot vette igénybe, amikor is a felújítás során egy kisebb baleset történt a vízvezetékekkel, és a fürdőszobát majdnem elárasztotta a víz. Valóban egy óra alatt kiértek hozzá a cégtől, és precíz, gyors munkavégzéssel még aznap megoldották a problémát a kiérkező szerelők. Fontos, hogy főleg az ilyen hirtelen kialakuló esetekben se mi próbáljuk meg futtában megoldani a problémát, hiszen ezzel több kárt is csinálhatunk, mint hasznot, ezzel pedig megnehezíthetjük a jövőben kiérkező szakember munkáját. Minden esetben érdemes egy profi segítségét kérnünk. Barátom nagyon elégedett volt a szolgáltatással, így én is a cég mellett döntöttem, hiszen ahogy már említettem, kádfelújítást is vállalnak.

Az oldalon rengeteg információt írnak még arról is, hogy miben mehet tönkre egy kád, mikor érdemes a felújítás, vagy a vásárlás mellett dönteni, illetve, még a fém kádakra is külön kitérnek. Fel is hívtam őket és azonnal választ is kaptam. Mivel nem volt sürgős a dolog, egy időpontegyeztetést követően már csak várnunk kellett a napra, amikor végre megújul régi kis fürdőkádunk. A munkálatokat egy napon belül sikeresen befejezték, és valóban nagyon profi munkát végeztek, minden mozdulatukon érződött a több éves tapasztalat és a szakértelem. Hihetetlenül elégedettek voltunk, és el sem hittük, hogy végre minden tökéletes fürdőszobánkban is. Ezentúl már akármikor vehetünk egy forró habfürdőt, hiszen a vizgazfutesszerelo24.hu-nak köszönhetően egy csodásan felújított, gyönyörű fürdőkád vár minket haza és dobja fel fürdőszobánk összképét.