Szponzorált tartalom
Kezd már Érd is lejjebb adni a kertvárosiasságából. Itt még könnyebb mondjuk kijutni az igazi természetbe – ami „vadonszerűbb”, mint bármi hasonló Budapesten, de a városban az emberek már nem árasztják magukból a viselkedésükkel a kisvárosias nyugodtságot. Rohannak, hogy időben hazaérjenek, nem beszélgetnek egymással, nem is ismerik egymást, csak a régóta itt élőknek vannak közös sztorijaik arról, mi történik a városban.
A neve megnevezése nélkül hallottuk a minap valakiről például, hogy annyira besokallt a mindennapos mókuskeréktől, a Pestre vonatozás elcsigázó monotonitásától, hogy az alkoholba menekült. De rövidesen mintha egy új ember tért volna vissza, aminek nagyon örültünk. Pár hónap alatt – állítólag még időben – át tudott lendülni a problémán, egy szőci „Családi Felépülési Központnak” hála. Pontosabban egy hónapig lehetett ott, de persze az oda vezető út is eltartott egy rövid ideig.
Szőc Veszprém megyében található, és pont, az érdinél is jóval megnyugtatóbb környezet miatt került állítólag oda ez a szóban forgó létesítmény. És egy, közel egy hónapos regenerálódási lehetőséget kínálnak tehát bárkinek.
Ebben az emlegetett közegben zajlik az alkoholisták gyógyítása, nyolc nagyszerű szakember segítségével. Bentlakásos módon. Egészen megható volt a blogjukat olvasni, ahogy rátaláltunk a netes elérhetőségre. Kicsit szégyelljük is, hogy ennyire pletykássá váltunk, hogy meg akartuk tudni, hol lehetett ilyen gyorsan ténylegesen felépülni egy ilyen súlyos függőségből, de a felepulok.hu oldalon sok mindennek utánanéztünk végül. Még videók is vannak, ahol a központ létrehozói mesélnek minden kapcsolódó dologról. Így aztán mindent értünk.
Az oldalról nem derül ki semmi az ellátott személyekről, egyáltalán senkiről. Ha az ember személyes közege, a saját életterét illetően kellően diszkrét, akkor ezt, a felépülési központ részéről teljes diszkrécióval lehet csinálni, és az elvonó program kísérői biztosan teljes anonimitást garantálnak. Csak, mint mondtam, mi itt Érden azon kis részéhez tartozunk a helyi közösségnek, akik mindenről tudunk, és az illető gyógyult rokona van annyira jóban velünk, hogy nekünk végül hajlandó volt mesélni, okulásul a történtekről, és nem kevésbé örömében. És mert bízik bennünk. Nevet viszont természetesen én sem említenék semmiképp.
Elmondta, hogy nagyon diszkrét és meghitt volt már a kapcsolatfelvétel is a legelején. Van egy „Hozzátartozóknak” elnevezésű menüpont is az oldalon, ahol leírnak mindent a teendőkről. Azt is meg lehet onnan tudni, hogy az alkoholisták gyógyítására létrejött, szóban forgó helyet és minden ahhoz kapcsolódót amiatt hoztak létre, mert a kezelést biztosítók maguk is rendelkeznek olyan tapasztalattal, amiből tudják, milyen egy alkoholfüggő élete. És milyen a környezetében élni egy alkoholistának, hogyan tud szétzilálni ez a dolog egy családot stb…
De mitől olyan hatásos a 28 napos bentlakásos program? És egyáltalán mennyire hatásos? Sorrendben haladva a kérdésekre adott válaszokkal: nagyszerű szakemberek révén megy végbe, akiknek jó részéről azt olvashatjuk a felepulok.hu weboldalon, hogy vannak maguk is a betegségből felépültek köztük. Azaz ma már alkohol nélkül élő emberek ténylegesen, és hosszú évek eredményeire támaszkodva 70-75%-ot adnak, mint esélyt, a gyógyulásra.
Mit is jelent a gyógyulás? – kérdezhetnénk ezt is. Nos, tünetmentességet egy teljes, hátralévő élethosszon át. Meg kell érteni, hogy a páciensnek is akarnia kell persze! Ezért a 70-75%. A szakembereken aztán nem fog múlni semmi. De nem csak rajtuk múlik minden bizonnyal. Annak, aki gyengének érezné magát, és az abba vetett hitet, hogy a felépülési folyamat meghozná gyümölcsét, javasolt elolvasni, hányan gondolták már így, de a gondolkodás formálható erről. Szőcön tényleg teljes sikerrel zárulhat egy olyan dolog is, ami máshol nem megy olyan könnyen!
Itt kanyarodhatunk át az állam diszfunkcionalitására ebben, egy kicsit a szakemberekre visszatérve. Ők aztán tényleg tudják, hisz, mint írtam, a saját bőrükön is tapasztalták, hogy a nagyobb magyar ellátórendszerek olykor mennyire nehezen segítenek és állnak elő megoldással. Látták a hibákat belülről, így ők már nem kívánják elkövetni azokat. Ők egy, az ún. Minnesota-modellen alapuló sokkal hatásos dolgot kínálnak – szemben sokszor az állami ellátóval -, és meghittséget. Náluk sokkal-sokkal kulturáltabb környezetben mehet minden, mint egy állami egészségügyi intézményben.
A Minnesota-modellről is egy kicsit bővebben: Amerikából származik, és pont abban található a módszer veleje, ami a szokásos környezetből, környezetünkből való kiszakadást jelenti. Tehát sokáig tart is, és „bentlakásos” helyszíneken történik mindig. Az eredeti verzió több hónapos elvonást foglal magában. És természetesen nagy hangsúly van a megfelelő szakembereken mindig, minden variánsnál. Azért jó ötlet ezt a modellt alapul venni, bármilyen saját, fejlesztő és regeneráló program kidolgozásánál, mert már több, mint 70 éve bizonyított az egész a tengerentúlon. Magyarországon a rendszerváltáskor vált lehetővé az alkalmazása, és itt is hasonlóan csengenek össze az tapasztalatok az Amerikában tapasztaltakkal. Magyarán mondva, többszörösen bizonyítottan működik!
A modell lefekteti elsősorban az alkoholizmus betegség-voltát, de az önsegítésre is nagy hangsúlyt fektet, és anonim. Mindig lényeges ezt hangsúlyozni, nem csak a névtelenség, kezelésben betöltött szerepe miatt, hanem mert ez segít megőrizni mindenkinek az önbecsülését.
A betegség természetét alapvetően gyógyíthatatlannak mondja ki, de a lényeg ugyebár, hogy teljesen tünetmentessé tehető, és ez is egy fontos kiindulóalap! Orvosilag lehet, hogy bizonyos dolgok igen, de a gyakorlatban mi választja el a gyógyulást, az örökös tünetmentességről? Szerintem semmi. A Felépülők – Családi Felépülési Központ családi támogatással is operál a program során, multiprofesszionális személyzetet alkalmaz, csoportalapú a kezelés (csoportterápia), találkozhat az ember felépülőben lévő függőkkel, és testi aktivitással is jár a „kúra”. Ezek az ismérvek dióhéjban, de sokkal alaposabban olvasható el tényleg minden az alkoholisták gyógyításáról a felepulok.hu-n.
Nagyon fontos – ismételten – az, hogy mind maga a beteg önismerete eljusson a probléma megértéséig, és az is, hogy lehetőleg a közeg, a család támogatását élvezze.
Nagyon sajnálom, hogy Érd, ide aludni járók ismertelen közössége lett. Úgy értem, egymást nem ismerik az emberek, pedig segítséget adni nem csak családként lehet. Jó dolog, ha a közösség egymást segítő, támogató, és ha az illető igényli (és nem titkolja a baját), akkor másoktól is várhat támogatást. De nincs semmi veszve azért Érden sem. A most ideköltözők sora is véget ér egyszer, illetve legalábbis lassul majd a betelepülés tempója, és az itteniek megismerik egymást. Ha valaki alkoholizmusból gyógyul ki, utána szerintem jó társaságot keressen. Szerető, melegszívű barátokat, akik érzékenyek a korábbi problémáira, mert az biztosan segít megmaradni a jó úton. De nem panaszkodik senki, aki névtelenül vallani hajlandó erről a felépülési programról, amiről írtam. Utólag kevés a visszaeső, mindenki inkább áldja, de legalábbis elégedett, tényleg. Javaslom tehát sokaknak azon dolgok feltérképezését, amikről hallottam magam is, nemrég, először. Főleg, ha már nagy a baj! A tünetmentesség örökre elérhető – ne feledje senki!