A fogorvosi rendelő, amit mindenkinek ajánlok!

Szponzorált tartalom

bölcsességfog fájás

bölcsességfog fájás

Hamarosan nagynéni leszek, és nagyon izgatott vagyok emiatt. Még nem tudjuk, hogy kisfiú vagy kislány érkezik a családba, de a nővérem és a férje nem is akarják előre tudni – úgy vannak vele, hogy a szobát egyébként sem kifejezetten lányosnak vagy fiúsnak számító színekkel rendeznék be, és ugyanígy vannak a babadolgokkal is – színes és neutrális darabok és kiegészítők is részei a palettának. Én persze azért nem bánnám, ha kiderülne a baba neme, egyrészt már most többet becézgethetném, másrészt nagyon kíváncsi típus vagyok alapból is – pláne egy ilyen nagy eseménynél, hát, gondolhatjátok! Nővéremék egyébként apás szülést terveznek, ami azért is izgalmas nagyon, mert a férje nem arról híres, hogy a gyomra nagyon bírná a durva dolgokat.

Persze ott a másik tényező is, hogy lelkileg támogatni szeretné nővéremet, ami egy nagyon szép dolog, ráadásul nem kell „premier plánban” néznie a folyamatot, de tény, hogy sok férfiban akkor értékelődik át a szülés mint olyan, amikor tanúja lesz egynek. Szóval kíváncsi leszek erre is, hogy alakul. Persze a lényeg, hogy egészség legyen, valójában semmi más nem számít! Örülök, hogy pont befejeztem az egyetemet és vissza tudtam költözni a szülővárosomba, mire jön az unokaöcsém vagy unokahúgom, így sokkal többet tudunk majd együtt lenni a családdal. A szüleink is nagyon izgatottak, hiszen ez a drága jövevény lesz az első unokájuk – nagyon várták, várják már. Szerencsére engem még nem nyaggatnak azzal, mikor fogok szülni, amiért különösen hálás vagyok, tekintve, hogy egyelőre nem is lenne kinek, úgyhogy hálás vagyok, hogy továbbra sem rám hárul a figyelem…

Legutóbb azonban elég nagy riadalmat keltettem a családban, amikor begyulladt egy fogam, és sürgősségire kellett vele menni – akkor döntöttem el, hogy keresek egy olyan fogászati rendelőt, ahol maximálisan megbízom a fogorvosban, és nem halogatom az időpontkérést, mint idáig. Hajlamos vagyok ugyanis arra, hogy rágörcsöljek a fogorvos meglátogatására, másrészt a fővárosban már jó ideje nem volt fogorvosom, de most, hogy visszaköltöztem, elkélt egy. Így ismerősöktől és online is próbáltam tájékozódni, hol találok olyan orvost, aki elbír az én enyhe fóbiás állapotommal is, és bármilyen kérdést feltehetek neki a szájhigiénével kapcsolatosan. Meg kell, hogy mondjam, időnként a bölcsességfog fájás is megkeserítette az életemet, így láttam arra esélyt, hogy el kell majd őket távolítani, ettől pedig szintén rám jött valamennyire a félsz, ha ciki bevallani, ha nem.

A bölcsességfog fájás márpedig nem a legkellemesebb dolog, de tudom, hogy mennyire problémás tud lenni a kihúzásuk is- persze attól, hogy halogatja az ember, nem lesz jobb. Nos, végül megtaláltam Budapesten az „igazit” – frekventált helyen, a Kacsa utcában ajánlottak többen is egy rendelőt, saját, pozitív tapasztalat alapján. Gondoltam, mielőtt próbát teszek vele, megnézem a honlapjukat, hátha megtudhatok onnan ezt-azt. De még így is meglepődtem mindazon, ami várt rám: egy kifejezetten információgazdag, tartalmas weboldal. Azon felül, hogy fogorvosi és asszisztensi bemutatkozókat olvashatunk, az egyes fogpanaszokról és beavatkozásokról is találunk bejegyzést. Szerintem ez nagyon fontos, legalábbis nekem nagyon jól jött, hogy már a telefonos kapcsolatfelvétel vagy a személyes találkozás előtt tudtam informálódni ezekkel a dolgokkal kapcsolatosan.

Szerettem volna, ha minél inkább felkészültnek éreztem magam és nem állítanak kész tények elé, de lehet, csak a korábbi, más orvosokkal szerzett negatív tapasztalatom mondatta ezt velem. Örültem annak is, hogy az árlistájuk is elérhető, így bárki előre tud számolni a jövőbeni költségekkel, nagy meglepetés nem érhet senkit. A bölcsességfog fájással és -húzással kapcsolatban is ki tudtam deríteni, amit ki kellett.

A honlap összességében csak megerősítette bennem azt a pozitív benyomást, amit a többiek véleménye keltett bennem, úgyhogy elszántam magam arra, hogy időpontot foglaljak a Kacsa utcai fogászati klinikára. Jó érzés volt, hogy tudtam, úgy megyek oda, itt nincs okom az aggodalomra, jó kezekben leszek és feltehetem majd a kérdéseimet is. Így is lett, ráadásul még sokkal hamarabb engedtem el magam, mint gondoltam. Ha korábban azt mondta volna nekem bárki, hogy örömmel és várakozással telve fogok fogorvoshoz járni, biztosan nem hittem volna neki, most mégis ez a helyzet!

Az első találkozásnál a panoráma röntgen után átbeszéltük a lehetőségeimet, valamint minden kérdést feltettem, ami felmerült bennem. Kiderült például, hogy a felső két bölcsességfogam azért is lehet problémás, mivel azokat már tényleg nagyon nehéz tisztítani, akár elektromos fogkefével, akár a hagyományossal elérni, így célszerű lehet az eltávolításuk. Előbb azonban az általános szájhigiéné javítása érdekében ajánlatos volt már a fogkőleszedés, illetve a fogmosási szokásaim átbeszélése. Mint kiderült, hátul nem fogselymeztem eleget és/vagy elég jól, így erre felhívták a figyelmem, hogy legyek körültekintőbb. Ezen felül volt két fogam, ahol a barázdazárás hagyott némi kívánnivalót maga után, így az következett a sorban.

Most tartok ott, hogy nemsokára kiveszik a bölcsességfogaimat, amitől persze tartok kicsit, de nem annyira, mint korábban. Elvileg nincsenek olyan vészes állapotban, szóval nem kéne, hogy nagyon tarthatatlan legyen a helyzet, amikor gyógyul, de majd kiderül persze. Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy megtaláltam a kedvenc fogorvosi rendelőmet, amit bátran tudok ajánlani másoknak is. Szerencsére a tökéletes mosoly nem csak álom, hanem a kellő szakértelemmel és odafigyeléssel bárki számára megvalósulhat.